Rendezetten rakoncátlan.

(hajelrendezési módra vonatkoztatva)

©rendezetten rakoncátlan: jelzős szókapcsolat, azt a hajstílust takarja, amely rendezetlennek néz ki, alapjába véve, de közelebbi vizsgálás szerint kiderülne, hogy azért volt energia fektetve az elkészítésébe.

Imó főz(5t)

Ez senem közelről, senem távolról nem a Lilla, Adél vagy bárkimás főz nevezetű, vagy akár tartalmú blog, de egyszer, amikor a napokban főztem egyet, rámjött, hogy megörökítsem, s most, mivelhogy nagyonsok dolgom van, rámjött, hogy meg is osszam főzési élményeimet. S akkor most következzék ez a baszottul hosszú képösszefoglaló a névtelen fogásról! N-joy!

Odatettem pár megmosott pityókát enyhén sós vízbe főni.

Kivettem a fagyasztóból a (fagyasztott) zőccséget.

Megpucoltam még 3 murkot is.

Vettem 2 ződhagymát, s megvágtam őket, mután megmostam, persze.

Megreszeltem az előbb említett 3 murkot.

A hagymát odatettem dinsztelődni.

Belétettem a még megfagyott zőccséget.

Nemsokára hozzáadtam a reszeltrépát is.

S így összekevertem, érted.

Közbe aztán megfőtt a krumpli is, megpucoltam.

Addigra a színes zőccségek is megfőtték magukat.

A tepsibe reszeltem a főtt burgonyát az uborkaszelőn.

Utána elővettem ezt a szép paradicsomot, meg is mostam s minden.

Aztán így a tetejére tettem a többi mindent.

Rávágtam szépen a paradicsomot.

Megszórtam öreganyóval, izé, oreganoval.

Ott egy idő után kész lett a lerben.

Kitettem egy részét megevésre, magamnak meg Izának.

Tányérban nem volt csúf sem.

Rossz sem.

Nos, most hogy ennek a szép kis fotóbeszámolónak a végére értünk, ha gondolod te is kipróbálhatod. Elkészítési utasítások kb annyira érthetőek, mint bármely más szakácskönyvben, vagy oldalon, s itt még nem is kell gondolkozni azon, hogy mennyi az a liszt, amit egy tészta fel tud venni, vagy hány centiliter rumtól lesz a süti éppen jól megáztatva.

Sztori? Na...

Megszeppenve figyelte, ahogyan a tömeg beözönlik a pincébe. Többször is belekezdett a számolásba, a végeredmény valahol a tizenötödik nekifutás után 55 személy körül volt. Ennek csak felét ismerte, tehát legalább fele kíváncsiságból jött el, nem rossz. Ugye Laci?

Az történt tehát, hogy hétfőn, április 18-án Potozky László re-bemutatkozott a Bretter György Irodalmi Kör karikáján belül, mint ifjú prózaíró, a NAGYközönségnek. Az esemény a következő (s amint később kiderült, nagyon vitatott) sémára épült fel: 3 rövidpróza (után) Balázs Imre József vitaindítója (után) n számú rövidpróza, ahol n megfelel a felolvasott rövidprózák számának (után) hozzászólások. Most valószínűleg reflektálnom kellene a művekre, hát valamilyen szinten ezt meg is fogom tenni. Alapszinten. Nagyonjók! De most térjünk a tárgyra.

Egy olyan eseményen, ahol sokan vannak, valószínűleg történni is fog valami (kivéve azt a Nádas Péteres eseményt, ahol tízszer ennyien voltak, s mégse történt semmi). Az akkori jelen sztorija ott kezdődött el, ahol a fiktív jelenek, s a közöttük lévő univerzális jelen sztorii véget értek, a hozzászólások rubrikában. Azonban még nem ott, ahol az első hozzászóló beígért nagyon prózai kérdése indokolatlanul elmaradt, a teljesen prózaiságmentes kérdése javára. Szóval akkor kezdődött a dolog, amikor François Bréda először hozzászólt. Egy menet közben hosszúra konstruált, komplikált mondattal elmesélte, hogy prózailag nem nagyon talál benne kifogásolnivalót, nyelvileg sem, de valamiért makacsul ellenáll és szinte tüntetően diszlájkolja, vagy legalábbis nem tudja rendesen eldönteni, hogy tetszik-e neki, vagy sem (a Potozky próza):

"Nekem befogadásilag nagyon tetszik. Hogy semmilyen? Hát istenem...", "Potozky teljesen készen van arra nyelvileg és stílusilag, hogy egy nagyregényt megírjon. Sztori még nincs.", "Én inkább a prózának a poézisát értékeltem..." "Szép, jó, kifejező. Sztori? Na...", "Sztoriilag Zsidó Ferit szeretem." "Roppant érdekes a próza, mert annak adja el, és az is.", "Azért szeretjük, amit ír, mert van ez a sárm. Sárrrm... Aztán nincs sztori? Egye fene."

Eddig FB azért kedvelte Lacit, mert olyan más prózát csinált, most meg hirtelen pont ezt kifogásolta benne. Hogy miért nem akar olyat írni, mint Selyem Zsuzsa? (B.I.J.: "Nem fog Selyem Zsuzsa regényt írni." F.B.: "Ez nem tetszik nekem." ) Há mét a fenéért akarna olyat írni, mikor tud ő mást is? Mindeközben, azonban, olyan más érdekességek is történtek, mint a próza irodalmiságának megkérdőjelezése (FB: "Nem tudom, hogy a próza mennyire irodalom, összevetve a költészettel." ) valamint a próza és prózaírónk sajátos szemléletben való bemutatása (FB: "A prózaíró egy olyan állatfajta, akinek nagyon nagy instanciája van az irodalomtól. Nem az élettől. Az életben benne van.", "Kell az ember mindenféle világokban járjon. Ha nincs sztori az életedben, lesz.", " Ő (Laci) még most, aktuál, egy gyerek." )

A fentebbi kijelentések és (háttérben) a Bretter alternatív lebonyolítási módszere körül kialakult véleményellentét okozta feszültséget közbe-közbe megtörte a vitaindító, aki a Potozky pártjára állt, természetesen, meg Papp Attila Zsolt, aki végre kimondta, amit mindenki gondolt, hogy prózából is rengeteg féle van, s Cseke is azt szólta hozzá a dologhoz, hogy "Hamvas azt mondta, hogy jobb az ő pennája, mint a másoké. Hát, Potozky sem áll rosszul ilyen tekintetben."

Laci azt mondja: "Azt szeretem, hogyha történik valami.", "Beszéljenek a tettek, a reakciók s a mondatok." Na, de ha nincs sztori, akkor? De van. Csak egyelőre még nem az A nyomorultak kaliberéhez hasonlatos, hanem inkább egy makro fényképéhez. Kiragad az életből egy jelenetet és prózába önti, hogy megmutassa másnak is, hiszen a fikción nem fog a fotográfia. A popornak pedig ez tetszik, jelezte a közönség is a tenyerek hosszú ideig tartó, hangos összeütésével (amivel rendszerint a tetszésünket vagy beleegyezésünket fejezzük ki, aztírja a WikiSzótár). Mert azért valljuk be, vastapsolni csak RoboCop és Iron Man tud.

The New York Times

Tegnap elkeserítően szomorúságos hírt kaptam a The New York Times-tól, éspedig azt, aminek bekövetkezésétől mindnyájan, a NYT subscriberei, iszonyatosan rettegtünk: (részlet)

"Today marks a significant transition for The New York Times as we introduce digital subscriptions. It’s an important step that we hope you will see as an investment in The Times, one that will strengthen our ability to provide high-quality journalism to readers around the world and on any platform. The change will primarily affect those who are heavy consumers of the content on our Web site and on mobile applications."

Sakkor most milesz? Nem mintha elolvastam volna minden cikket mindig, de a tudat, hogy ezentúl, ha akarnám sem tudnék elolvasni, csak hónaponta húszat, ami valljuk be hát azért elég kevés, nos a tudat, igen az, elég ijesztő. És mégis mi alapján válasszam ki azt a húszat? vagy mi van, ha elolvasok egyet, de kiderül, hogy nem arról szól, amiről gondoltam, hogy fog, vagy ööö, námtomnaaa. De azér jó, hogy ez így lesz, I'm just sayin'...

The Captain

Amerikai Tanulmányok nevezetű szak 3. év 2. félévét járom épp. S van egy olyan óránk, hogy American Theatre, vagy jobban mondva Teatrul Ameican, ugyanis az óraadó románul kommunikál velünk, mert aszongya, hogy úgy jobban át tudja adni az üzenetet, s hogy az angol része az óráknak abban merül majd ki, hogy mi a darabokat angol nyelven fog kelleni elolvassuk. Hónaponta egyszer jön és két napig nonstop órát tart nekünk. Máté osztálytársamtól kédeztem, mielőtt láttam volna a pasast, hogy mégis hogy néz ki, vagy milyen az alak? Erre ő azt mondta, hogy úgy néz ki, mint egy hajóskapitány, de a jóképű féléből. Kiderült, hogy teljesen igaza volt. S most meg ezt a társítást nem tudom kiverni a fejemből, és valahogy mindent ilyen kontextusba kell tegyek. He is the captain on the boat we are in together, taking the journey of knowledge. The captain commands us to stir the wheels of our attention towards Brecht and O'Neill and Tennessee Williams and Shakespeare and others. The captain will guide us on an open, flowing sea of ideas. Hát shit like that. Érted.

Alexa Visarion, The Captain

AZ a Szám

tudjátok, hogy vannak azok a számok, amik olyan tök átlagosak, de hirtelen mindenki azt gondolja, hogy jézussmárjám, mert egy ismerősük írta, vagy az előadó azt gondolja, hogy jézus márrjám, mert neki actually jelent valamit? Hát az Univerzum bocsássa meg nekem, de én nem tok ezekért lelkesedni. Illetve lelkesedek, ha épp úgy jön, de most kurvára nem jön, és mégis el kell nézzem, ahogy mindenki postolja ugyanazt a lame számot a fészbukkon, értettedeee, s még csak nem is szólhatok ellene semmit, mert akkor mindenki aszondaná, hogy jézus márrjám, hogy én nem hallom milyen tehetséges ez a lány meg mittomén. de csak mert az ismerősei. vagy csak mert épp bejön nekik ez a lame szám. vagy mert épp ő az. na.

Csemerség

OMDSZ

Már egy olyan 2 éve van az, hogy nem kapok ilyen hagyományos papírlevelet, a számlákon kívül. De örömmel jelentem, hogy az OMDSZ megmentette a helyzetet, és küldött nekem egy hagyományos papírlevelet.

OMDSZ, köszönöm szépen!

Ez itt a reklám helye

Radiohead - Pyramid Song - Imó video version

(totál nem Rotterdami) ERASMUS

Na, úgy nézem, hogy a "Vagy nem." lett érvényes, ami az Erasmusos beszámolókat illeti. Nem mintha nem lenne vagány vagy nem történne semmi, de nemtom. Sosem szerettem a nagy (értsd hosszú és jelentős) eseményeket mesélni... Annyit elmondok, hogy 3 vizsga múlva jövök haza, vizsgázni, mit as isten, és akkor igazából már alig váromféleség! De komolyan. A DE kétségkívül jobb, mint a KKTP, és remélem majd egyszer kitalálom, hogy mit a szart akarok kezdeni magammal és akkor talán elmegyek oda vissza. Nos, ez a bejegyzés igazából csak azért született, hogy legyen valami. Majd ha akarok mondani valamit, még írok.

Nosztalgikus fiatalság, ez már tényleg bolondság

A The Killers frontembere mióta átment szólóba elég jókat produkál, nem mintha azelőtt nem produkált volna jókat, de általában azok, akik átmennek szólóba, hát megfosztják magukat a teljes harmóniától vagy mittudomén, de persze kivétel Robbie Williams, merthát azért mégiscsak jobb, ha a Take That-et mellőzi és egyedül énekel. Nadeszóval itt nem is R.W.-ről van szó, hanem Brandon Flowers úrról, akinek a zenéje egy olyan különös érzéssel tölt el, amely hasonlít egy jól megért, idős úr nosztalgiáját hallgató ember érzéséhez, megfestve egy halvány melankóliával. De szép. Hogy egy kicsit érthetőbb legyen mindenki számára, hogy miről beszélek, elárulom, hogy nagyrészben az Only the Young címú számra építve mondtam ezeket, mert a többit nem hallgattam meg annyiszor, mint ezt, de a többi sem az a vidám, szépazélet, egyszerélünk, hát éljünk nagyon típusú szám. Szóval szerintem érdekes, hogy olyan fiatal ez a csávó és olyant zenél szinte-harmincévesen, mintha hatvan lenne. Vagy na, lehet, hogy csak nekem furcsa. De nem az a jaj, olyan szomorú vagyok, s az élet milyen deprimáló, hanem inkább egy jaj, egy kicsit elfogott a nosztalgia és ettől melankólikus lettem, de olyan szép az élet, és olyan remek volt fiatalnak lenni, viszont üregnek lenni sem kutya. Nem tudom igazából miről szól a szám, mert kb. csak a refrén szövegére tudtam még egyelőre figyelni, de a refrén és a dallam együtt, na szóval együtt ez a kettő nekem ezt mondja. Mellékelem a videót, ami csöppet egocentrikus, de hát mit tudjunk csinálni, ha a díva ezt akarta.

Mark Ronson, you SEXY motherfucker!!!

Kedves heteroszexuális férfi, és homoszexuális nő társaim. Úgy gondolom, hogy valószínűleg ez titeket nem fog érdekelni, DE.

Hát Mark Ronson, az valami hihhhhhetetlen. Egy félisten, vagy egy egész. Hát, azonkívül, hogy sexy, jó zenész, retrósan aktuális, divatosan faktuális, észvesztően kriminális, brutális, fatális! (Na ezt reppeld el, faszi) Né, mutatok képet is, hogy senki se kételkedjen szavamban.

Ami időközben történt

Mivel rég nem írtam a blogomba, gondolam eljött az ideje. Nos gyakorlatilag az történt a nyártól idáig, hogy: volt soksoksok hassle minden bürökráciai szarlésággal, aztán elmentem a szép Skóciába, ahol megnéztem Peter Murphy-t, aztán elmentem Európa szívébe, Budapestre, ahol megnéztem Kasabian-t, meg Muse-t, aztán hazajöttem szép hazámba, ahol megnéztem Korn-t, meg Zdob si Zdub-ot, meg Belgát, meg mittoménmégmit, már esküszöm fejből nem tudnám felidézni az összeset, főleg abból a rövid periódusból nem, amikor kiütöttem magam a hatvanassal. És aztán ott össze vissza izgultam magam, aztánmeg elmentem Debrecenbe, vagyishogy my current location-omra, Erasmussal és még mindig itt vagyok és még itt is leszek egy jódarab idejig.

Skócia awesome volt, kisebb-nagyobb családi drámával végződött, 2 hetet tartott, Peter Murphy teljesen odabaszott, olyan zseniális az alak, és rájöttem, hogy bár elég jól megértem a különböző akcentussal beszélő angolszászajkúakat, a glasgow-i őshonos fullspeed akcentust nemcsakhogy én, de még Paul, skót sógorszeűségem sem érti.

Budapest az mindig awesome, de nem annyira, mint Skócia, csak úgy szép, biztonságosan moderáltan, de most attól volt olyan klassz, hogy volt a Muse, meg a Kasabian. S persze, ha Nocóval voltam, attól most mindenki jobban megértheti, hogy miért nem vettük észre, hogy Kasabianról sétálunk el, gondolván, hogy Jó, még nem kezdődött el a K, vehetünk vizet meg sétálhatunk egy sort, amíg színpadra lépnek. Igen, jól sejtettétek, a K-s csávó, akinek hosszú haja volt, és énis meg N is úgy szokta meg, nem vettük észre, hogy ők azok, mert pont egy olyan számot adtak elő, amelyiket egyikünk sem ismert. Nem mondom, hogy nagy K ismerők vagyunk, de élvezzük mi attól őket. Persze, jobb az a koncert, amelyiken végig tudjuk énekelni az összes számot, és egyiken sem lepődünk meg, vagy gondoljuk, hogy na, ezt otthon meg kell hallgassam, s ennél fogva elmondhatom, hogy jobb volt a Muse. N-t egész jól tutoráltam, és csak az utolsó szám érte meglepetésként, szemrehányást is kaptam, hogy nem került bele a megtanulandó számok listájába a Knights of Cydonia.

A Félsziget az, hát, elég jó volt, jó volt a zene, de nemtudommiért mégsem volt olyan jó, de egyben jobb volt, mint a többi, zeneileg, azt hiszem, vagy nem tudom. Mixed feelings. Határozatlan vagyok ezen témában.

És akkor Debrecen. Mit ad Isten, akik azt mondták, hogy az Erasmus az milyen frankó, egyáltalán nem hazudtak. Egy nagy parti, meg klassz tárgyak, meg minden szarság, sok külföldi, sok magyar, sok minden. Van egy finn meg egy brit is, amelyik tud magyarul, és egész jól, mondjuk a finn jobban, de a brit is elég jól. Az ember rájön, hogy sok különböző félefajta ember van a világon, és sokkal több félefajta és számokban kifejezve is több kisebbség van és él ezen a szép bolygón, melynek neve Föld. A szokáshoz híven hallgattam egy jónagy darab időt, hogy aztán elég kényelmesen érezzem magam ahhoz, hogy slightly túl sokat beszéljek, bár tudomásom szerint nem sokszor éltem még a túl sokat beszélés lehetőségével. Olvasok cikkeket, máris többet tanultam itt, mint otthoni egyetememen, a fantasztikus KKTP-n (igen, jól sejtitek, ez egy kód, de ti is tudjátok, hogy ez igazából melyik egyetem, és a rövidítést semmilyen abbreviációs szabályok sem korlátozzák, a nagybetűk csupán randomul kiválasztott helyettesítői az eredeti elnevezés rövidített formájának). A szobatársaim jók. A hétvégén voltám Ágónál, akit rég nem láttam, úgy rendesen, tudjátok, mint régebb, de most együtt hétvégéztünk és filmet néztünk és találkoztunk Kingával és ettem egy normálisat egy hónap után először, szóval egy nagy YAY! volt az egész Budapesti kiruccom. Ugyanakkor sokmindenki a kevésbétől a nagyonig különböző mértékben furán beszél, de hát ez normális, nem is azért mondom, mert nem normális, csakhát nem ezzel vagyok megszokva, és nem normális nekem. Szóval ismételjünk: normális, hogy másképpen beszélnek, hisz más földrajzi területen vagyok, nem normális, ahogyan beszélnek, az általam megszokotthoz képest. Azonkívül meg még nemtudommi. Look for updates on my Erasmus adventure in later posts, somewhere around here. Vagy nem.

Rég volt ám

Rég volt ám az, mikor egy epizódot, csend kebelében,

néztem én titokban és varázs takaró alatt.

S jelenben az, mikor sok és Végtelenség meg a Lusták

hét fő bűneiben részek csokorát nézem.

A nap vicce

-Can you please tell me what the time is?

-It's exactly 30 Seconds to Mars

30 Seconds to Mars

S akkor mondd meg, hogy ez nem sokkal jobb, mint a Kings and Queens vagy miafene... ?

Amúgy nem a kedvenceim, de ez jószám, és persze Jared is 2 die 4.

Emi Music Chile - 30 seconds to mars - closer to the edge from Emi Music Chile on Vimeo.

OLYAN ÉÉÉDIII!!!!

Betegség

Mostmár tapasztalatból is tudom milyen az, amikor a lelki világod bajai befolyásolják a testi épséged. Obviously szar, de szal érted, hogy mit akarok mondani ezzel. Most ez van. Azt.

Bauhaus - Bela Lugosi's Dead

This is for Paul

Bauhaus, a Bela Lugosi's Dead című számot éneklő együttes egyik másik száma, és arra emlékeztet, hogy tényleg, all we ever wanted was everything. S még mindig csak ennyit akarunk. Ez egy keserédes érzés. (Pfuááá mekkorát mondtam, urissten!!!)

Bauhaus - All We Ever Wanted Was Everything