Nosztalgikus fiatalság, ez már tényleg bolondság

A The Killers frontembere mióta átment szólóba elég jókat produkál, nem mintha azelőtt nem produkált volna jókat, de általában azok, akik átmennek szólóba, hát megfosztják magukat a teljes harmóniától vagy mittudomén, de persze kivétel Robbie Williams, merthát azért mégiscsak jobb, ha a Take That-et mellőzi és egyedül énekel. Nadeszóval itt nem is R.W.-ről van szó, hanem Brandon Flowers úrról, akinek a zenéje egy olyan különös érzéssel tölt el, amely hasonlít egy jól megért, idős úr nosztalgiáját hallgató ember érzéséhez, megfestve egy halvány melankóliával. De szép. Hogy egy kicsit érthetőbb legyen mindenki számára, hogy miről beszélek, elárulom, hogy nagyrészben az Only the Young címú számra építve mondtam ezeket, mert a többit nem hallgattam meg annyiszor, mint ezt, de a többi sem az a vidám, szépazélet, egyszerélünk, hát éljünk nagyon típusú szám. Szóval szerintem érdekes, hogy olyan fiatal ez a csávó és olyant zenél szinte-harmincévesen, mintha hatvan lenne. Vagy na, lehet, hogy csak nekem furcsa. De nem az a jaj, olyan szomorú vagyok, s az élet milyen deprimáló, hanem inkább egy jaj, egy kicsit elfogott a nosztalgia és ettől melankólikus lettem, de olyan szép az élet, és olyan remek volt fiatalnak lenni, viszont üregnek lenni sem kutya. Nem tudom igazából miről szól a szám, mert kb. csak a refrén szövegére tudtam még egyelőre figyelni, de a refrén és a dallam együtt, na szóval együtt ez a kettő nekem ezt mondja. Mellékelem a videót, ami csöppet egocentrikus, de hát mit tudjunk csinálni, ha a díva ezt akarta.

Mark Ronson, you SEXY motherfucker!!!

Kedves heteroszexuális férfi, és homoszexuális nő társaim. Úgy gondolom, hogy valószínűleg ez titeket nem fog érdekelni, DE.

Hát Mark Ronson, az valami hihhhhhetetlen. Egy félisten, vagy egy egész. Hát, azonkívül, hogy sexy, jó zenész, retrósan aktuális, divatosan faktuális, észvesztően kriminális, brutális, fatális! (Na ezt reppeld el, faszi) Né, mutatok képet is, hogy senki se kételkedjen szavamban.

Ami időközben történt

Mivel rég nem írtam a blogomba, gondolam eljött az ideje. Nos gyakorlatilag az történt a nyártól idáig, hogy: volt soksoksok hassle minden bürökráciai szarlésággal, aztán elmentem a szép Skóciába, ahol megnéztem Peter Murphy-t, aztán elmentem Európa szívébe, Budapestre, ahol megnéztem Kasabian-t, meg Muse-t, aztán hazajöttem szép hazámba, ahol megnéztem Korn-t, meg Zdob si Zdub-ot, meg Belgát, meg mittoménmégmit, már esküszöm fejből nem tudnám felidézni az összeset, főleg abból a rövid periódusból nem, amikor kiütöttem magam a hatvanassal. És aztán ott össze vissza izgultam magam, aztánmeg elmentem Debrecenbe, vagyishogy my current location-omra, Erasmussal és még mindig itt vagyok és még itt is leszek egy jódarab idejig.

Skócia awesome volt, kisebb-nagyobb családi drámával végződött, 2 hetet tartott, Peter Murphy teljesen odabaszott, olyan zseniális az alak, és rájöttem, hogy bár elég jól megértem a különböző akcentussal beszélő angolszászajkúakat, a glasgow-i őshonos fullspeed akcentust nemcsakhogy én, de még Paul, skót sógorszeűségem sem érti.

Budapest az mindig awesome, de nem annyira, mint Skócia, csak úgy szép, biztonságosan moderáltan, de most attól volt olyan klassz, hogy volt a Muse, meg a Kasabian. S persze, ha Nocóval voltam, attól most mindenki jobban megértheti, hogy miért nem vettük észre, hogy Kasabianról sétálunk el, gondolván, hogy Jó, még nem kezdődött el a K, vehetünk vizet meg sétálhatunk egy sort, amíg színpadra lépnek. Igen, jól sejtettétek, a K-s csávó, akinek hosszú haja volt, és énis meg N is úgy szokta meg, nem vettük észre, hogy ők azok, mert pont egy olyan számot adtak elő, amelyiket egyikünk sem ismert. Nem mondom, hogy nagy K ismerők vagyunk, de élvezzük mi attól őket. Persze, jobb az a koncert, amelyiken végig tudjuk énekelni az összes számot, és egyiken sem lepődünk meg, vagy gondoljuk, hogy na, ezt otthon meg kell hallgassam, s ennél fogva elmondhatom, hogy jobb volt a Muse. N-t egész jól tutoráltam, és csak az utolsó szám érte meglepetésként, szemrehányást is kaptam, hogy nem került bele a megtanulandó számok listájába a Knights of Cydonia.

A Félsziget az, hát, elég jó volt, jó volt a zene, de nemtudommiért mégsem volt olyan jó, de egyben jobb volt, mint a többi, zeneileg, azt hiszem, vagy nem tudom. Mixed feelings. Határozatlan vagyok ezen témában.

És akkor Debrecen. Mit ad Isten, akik azt mondták, hogy az Erasmus az milyen frankó, egyáltalán nem hazudtak. Egy nagy parti, meg klassz tárgyak, meg minden szarság, sok külföldi, sok magyar, sok minden. Van egy finn meg egy brit is, amelyik tud magyarul, és egész jól, mondjuk a finn jobban, de a brit is elég jól. Az ember rájön, hogy sok különböző félefajta ember van a világon, és sokkal több félefajta és számokban kifejezve is több kisebbség van és él ezen a szép bolygón, melynek neve Föld. A szokáshoz híven hallgattam egy jónagy darab időt, hogy aztán elég kényelmesen érezzem magam ahhoz, hogy slightly túl sokat beszéljek, bár tudomásom szerint nem sokszor éltem még a túl sokat beszélés lehetőségével. Olvasok cikkeket, máris többet tanultam itt, mint otthoni egyetememen, a fantasztikus KKTP-n (igen, jól sejtitek, ez egy kód, de ti is tudjátok, hogy ez igazából melyik egyetem, és a rövidítést semmilyen abbreviációs szabályok sem korlátozzák, a nagybetűk csupán randomul kiválasztott helyettesítői az eredeti elnevezés rövidített formájának). A szobatársaim jók. A hétvégén voltám Ágónál, akit rég nem láttam, úgy rendesen, tudjátok, mint régebb, de most együtt hétvégéztünk és filmet néztünk és találkoztunk Kingával és ettem egy normálisat egy hónap után először, szóval egy nagy YAY! volt az egész Budapesti kiruccom. Ugyanakkor sokmindenki a kevésbétől a nagyonig különböző mértékben furán beszél, de hát ez normális, nem is azért mondom, mert nem normális, csakhát nem ezzel vagyok megszokva, és nem normális nekem. Szóval ismételjünk: normális, hogy másképpen beszélnek, hisz más földrajzi területen vagyok, nem normális, ahogyan beszélnek, az általam megszokotthoz képest. Azonkívül meg még nemtudommi. Look for updates on my Erasmus adventure in later posts, somewhere around here. Vagy nem.

Rég volt ám

Rég volt ám az, mikor egy epizódot, csend kebelében,

néztem én titokban és varázs takaró alatt.

S jelenben az, mikor sok és Végtelenség meg a Lusták

hét fő bűneiben részek csokorát nézem.

A nap vicce

-Can you please tell me what the time is?

-It's exactly 30 Seconds to Mars

30 Seconds to Mars

S akkor mondd meg, hogy ez nem sokkal jobb, mint a Kings and Queens vagy miafene... ?

Amúgy nem a kedvenceim, de ez jószám, és persze Jared is 2 die 4.

Emi Music Chile - 30 seconds to mars - closer to the edge from Emi Music Chile on Vimeo.

OLYAN ÉÉÉDIII!!!!

Betegség

Mostmár tapasztalatból is tudom milyen az, amikor a lelki világod bajai befolyásolják a testi épséged. Obviously szar, de szal érted, hogy mit akarok mondani ezzel. Most ez van. Azt.

Bauhaus - Bela Lugosi's Dead

This is for Paul

Bauhaus, a Bela Lugosi's Dead című számot éneklő együttes egyik másik száma, és arra emlékeztet, hogy tényleg, all we ever wanted was everything. S még mindig csak ennyit akarunk. Ez egy keserédes érzés. (Pfuááá mekkorát mondtam, urissten!!!)

Bauhaus - All We Ever Wanted Was Everything