Sztori? Na...

Megszeppenve figyelte, ahogyan a tömeg beözönlik a pincébe. Többször is belekezdett a számolásba, a végeredmény valahol a tizenötödik nekifutás után 55 személy körül volt. Ennek csak felét ismerte, tehát legalább fele kíváncsiságból jött el, nem rossz. Ugye Laci?

Az történt tehát, hogy hétfőn, április 18-án Potozky László re-bemutatkozott a Bretter György Irodalmi Kör karikáján belül, mint ifjú prózaíró, a NAGYközönségnek. Az esemény a következő (s amint később kiderült, nagyon vitatott) sémára épült fel: 3 rövidpróza (után) Balázs Imre József vitaindítója (után) n számú rövidpróza, ahol n megfelel a felolvasott rövidprózák számának (után) hozzászólások. Most valószínűleg reflektálnom kellene a művekre, hát valamilyen szinten ezt meg is fogom tenni. Alapszinten. Nagyonjók! De most térjünk a tárgyra.

Egy olyan eseményen, ahol sokan vannak, valószínűleg történni is fog valami (kivéve azt a Nádas Péteres eseményt, ahol tízszer ennyien voltak, s mégse történt semmi). Az akkori jelen sztorija ott kezdődött el, ahol a fiktív jelenek, s a közöttük lévő univerzális jelen sztorii véget értek, a hozzászólások rubrikában. Azonban még nem ott, ahol az első hozzászóló beígért nagyon prózai kérdése indokolatlanul elmaradt, a teljesen prózaiságmentes kérdése javára. Szóval akkor kezdődött a dolog, amikor François Bréda először hozzászólt. Egy menet közben hosszúra konstruált, komplikált mondattal elmesélte, hogy prózailag nem nagyon talál benne kifogásolnivalót, nyelvileg sem, de valamiért makacsul ellenáll és szinte tüntetően diszlájkolja, vagy legalábbis nem tudja rendesen eldönteni, hogy tetszik-e neki, vagy sem (a Potozky próza):

"Nekem befogadásilag nagyon tetszik. Hogy semmilyen? Hát istenem...", "Potozky teljesen készen van arra nyelvileg és stílusilag, hogy egy nagyregényt megírjon. Sztori még nincs.", "Én inkább a prózának a poézisát értékeltem..." "Szép, jó, kifejező. Sztori? Na...", "Sztoriilag Zsidó Ferit szeretem." "Roppant érdekes a próza, mert annak adja el, és az is.", "Azért szeretjük, amit ír, mert van ez a sárm. Sárrrm... Aztán nincs sztori? Egye fene."

Eddig FB azért kedvelte Lacit, mert olyan más prózát csinált, most meg hirtelen pont ezt kifogásolta benne. Hogy miért nem akar olyat írni, mint Selyem Zsuzsa? (B.I.J.: "Nem fog Selyem Zsuzsa regényt írni." F.B.: "Ez nem tetszik nekem." ) Há mét a fenéért akarna olyat írni, mikor tud ő mást is? Mindeközben, azonban, olyan más érdekességek is történtek, mint a próza irodalmiságának megkérdőjelezése (FB: "Nem tudom, hogy a próza mennyire irodalom, összevetve a költészettel." ) valamint a próza és prózaírónk sajátos szemléletben való bemutatása (FB: "A prózaíró egy olyan állatfajta, akinek nagyon nagy instanciája van az irodalomtól. Nem az élettől. Az életben benne van.", "Kell az ember mindenféle világokban járjon. Ha nincs sztori az életedben, lesz.", " Ő (Laci) még most, aktuál, egy gyerek." )

A fentebbi kijelentések és (háttérben) a Bretter alternatív lebonyolítási módszere körül kialakult véleményellentét okozta feszültséget közbe-közbe megtörte a vitaindító, aki a Potozky pártjára állt, természetesen, meg Papp Attila Zsolt, aki végre kimondta, amit mindenki gondolt, hogy prózából is rengeteg féle van, s Cseke is azt szólta hozzá a dologhoz, hogy "Hamvas azt mondta, hogy jobb az ő pennája, mint a másoké. Hát, Potozky sem áll rosszul ilyen tekintetben."

Laci azt mondja: "Azt szeretem, hogyha történik valami.", "Beszéljenek a tettek, a reakciók s a mondatok." Na, de ha nincs sztori, akkor? De van. Csak egyelőre még nem az A nyomorultak kaliberéhez hasonlatos, hanem inkább egy makro fényképéhez. Kiragad az életből egy jelenetet és prózába önti, hogy megmutassa másnak is, hiszen a fikción nem fog a fotográfia. A popornak pedig ez tetszik, jelezte a közönség is a tenyerek hosszú ideig tartó, hangos összeütésével (amivel rendszerint a tetszésünket vagy beleegyezésünket fejezzük ki, aztírja a WikiSzótár). Mert azért valljuk be, vastapsolni csak RoboCop és Iron Man tud.